Mindegyikünk életében eljön az a pillanat, amikor egyedül marad, elveszít valakit. És ekkor rá kell jönnünk a VÁR amit együtt építettünk valakivel összedőlt és újra kell építenünk. Ekkor egyáltalán nem érzünk erőt magunkban az újrakezdésre, sajnáljuk magunkat. De fogjuk fel úgy ez egy őszinte letagadhatatlan emberi érzés.
A szakítás utáni élet
A válasz arra, hogy Mikor leszek ismét a régi? csak akkor dől el, ha megtudjuk már a remény is meghalt, már soha nem fogom viszont látni, úgy mint amikor együtt voltunk...
Ő már soha nem lesz az a személy, aki egykor a kezedet fogta, ha ez tudatosul benned, akkor biztosan elindultál egy úton amit a gyógyulás útjának is hívhatunk.
Sokan gondolhatják, hogy ez egy óriási túlzás, "gyógyulás", de igen, végig kell menni a gyászlépcsőn.
Ez egy nagyon hosszú út, amit elkerülhetünk egy új kapcsolattal, vagy új környezettel. De ezt az utat végül, pont ezekkel a tényezőkkel hosszabbíthatjuk meg, elrejtjük érzelmeinket, amik majd mint egy vulkán fognak előtörni, egy másik élethelyzetben. Ne gondolj arra, hogy mit fognak a körülötted élő emberek szólnak, ha te ok nélkül elbőgöd magad. Ne foglalkozz vele, nem kell érzelmeinket elnyomnunk, nem semmiért jelentkeznek. Ez is a gyógyulás egyik megnyilvánulása.
Ha folyamatosan látod és hiszel abban, hogy a helyzet jobbra fordul, akkor el fogod érni.
Más szemével érthetetlen amin átmész, egyszerűbben látja, nem tudja csak feleleveníteni a múltjából min is mehetsz keresztül. De mivel ő már " gyógyult" így enyhébbek az érzései, nem fogja tudni megérteni, hogy min mész keresztül és sajnos nem tud segíteni.
Egyszerű tanácsokat szoktak ilyenkor osztogatni: "Legyél sokat társaságban!, -Kösd le magad, -Keress egy új hobbit, Vagy csak egyszerűen ne gondolj rá.
Számolod a napokat, heteket, hónapokat, ha valaki megkérdezi, hogy -Mikor szakítottatok? Te tudod a pontos időt, mert még mindig reménykedsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése